Megyünk haza

Kedves Blogom!

Mi van veled? Nagyon eltűntél!

Én már mindjárt megyek haza...

Elmúlt a "honvágy" - most épp nincs kedvem hazamenni, dehát ez bizonyára így van rendjén. Nem tudom. Valamelyik nap elgondolkodtam azon, hogy milyen otthon a bögrécském, és nagyon nehezen tudtam csak felidézni. Most hazamegyek, és megnézem. Azért van ebben valami borzasztóan szomorú, ebben a fajta hűtlenségben. (jaaj-jaj)

Én is eltűntem, biztos rájöttél, hogy győzött az idő. Nem jó az idő ellenségének lenni, testvérkéim, valahogy meg kell barátkozni vele. Szörnyű Idő. Ha sok, ha kevés, mindenképpen szörnyű. A legijesztőbb pedig az, hogy nincs, így aztán hülyeség félni tőle.

Nem kell félni, nem érdemes. De nem is erről van szó, csak másnapos vagyok, ezért ilyen szentimentális, bocsánat. Tegnap elbúcsúztunk a nemzetközi kámpányijától, meg kellett inni a maradék pálinkát. Izgalmas lesz így repülni.

Na, megyek, itt az idő (jáj!). Írok még, megígérem! Meg Örményországba is megyek, azt is megígértem! Nagyon tetszik az az ország, mer tök jó! Megnéztem a wikipédián. Mindenképpen!

tegnap előtt sütött a nap!

"Hűvös, hideg jégcsapjával a szívembe talál" (Josh és Jutta: Fagyos a szívem)

boltból hazafelé

Hűvös, hideg fagy

ebéd után

három macska a hűvös, hideg hóban

Hűvös, hideg jégcsap...

2010. 11. 18. 9:29

ma reggel

ma reggel

most

JÁTÉK!

Mit jelent a magyar 'honvágy' szó? Ön hogyan definiálná pontosan ezt a fogalmat?

Küldje el válaszát szerkesztőségünkbe 2010. november 15-ig!

A legjobb megoldást beküldők közt nem sorsolunk ki egy négy hónapos oroszországi utat!

Alakul a honvágy, azt hiszem. Nem tudom mi ez, figyelem.

Otthon is szokott honvágyam lenni - én legalábbis így hívom.

Hiányzik az otthoni, jó öreg honvágy.

Jól vagyunk, itt most esik az eső, elég masszívan, de nincs túl hideg, csak sötét, meg vizes.

Ma erélyesen rászóltam oroszul egy bácsira a buszon, mert nem szállt le, és így én sem tudtam. Mondtam neki, hogy: "MENJEN KI! MENJEN KI!" Már amúgy is túlmentem a megfelelő megállón, mert egyszerűen nem tudtam lenyomigálni magam, pedig másfél méterre álltam az ajtótól. Minden buszon van egy kalauznéni, aki egész nap ide-oda nyomigálódik a kedves utasaink között, ellenőrzi a bérleteket (mágneskártya-leolvasóval), és nála lehet jegyet is venni. Fölnyomakodott minden megállóban még 5 ember a hátsó ajtónál, ő minden egyes alkalommal átpasszírozta magát rajtam és a tisztelt utazóközönségen, nem is akartam elhinni. Amikor elhagytuk azt a megállót, ahol nem tudtam leszállni, újfent át akart préselődni, mondta szépen, hogy: "LEHETNE?!" mire a tömeg nem nyílt szét előtte, mert nem tudott megmozdulni, én pedig jól odamondtam neki, hogy "Nem, nem LEHET, mert LEHETETLEN!" De azért csak keresztültrancsírozta magát a népen. (Remélem, este otthon eszébe jut majd az ismeretlen utas szenzációs nyelvtani sziporkája:)

Aztán végül sikerült leszállni. Nagyon könnyűnek, törékenynek és laposnak éreztem magam. Néhány fölösleges testrészemet ott is hagytam a buszon (pl. a hátamból a könyököt, meg a hasamból a kapaszkodót). Gyalogoltam visszafelé, és örültem magamnak, hogy végre ráförmedtem 2 idegenre is oroszul. Igaz, hogy oda se bagóztak... Valószínűleg nem is értették... Na meg nem is volt az olyan igazi "förmedés". Csak amolyan mordulás. Morgás. Szóval egy tiszteletteljes, nyelvtanilag félig helytelen utastársi figyelmeztetés. De hát én otthon sem szólok rá senkire, ez meg itt a nagy, hideg Oroszország, kéremszépen. Kis lépés az emberiségnek, de nagy ugrás a kisembernek.