Nna.

Már kb négy napja vagyunk Péterváron, de valahogy nem tűnik igazán Pétervárnak. Más volt repülővel jönni, mint vonattal, és más volt 4 és fél hónapra (106 nap) jönni, mint 6 hétre. Egészen tegnapig nem mentünk el várost nézni, szinte már kínos volt, bár a többieket láthatólag nem zavarta. (hajj-hajj, nehéz a magányos kultúrsznob élete)

Király volt a repülés, úgy elcsodálkoztam amikor felemelkedett a gép, hogy elámultam. Azt vettem észre, hogy nyitva van a szám, mintha egy ’a’ hangot készülnék mondani. (Talán ezt hívják úgy - némi túlzással - hogy „leesett az álla”.) Tulajdonképpen nem hittem el soha, hogy egy ekkora másína tényleg tud röpülni. Mindig csak lentről láttam, úgy meg elég pici. Szóval életemben először repültem, rögtön kétszer is. A Bp-Prága gép viszonylag (repülő-mértékben) kicsi volt, zörgött-börgött, a Prága-Pétervár meg jó nagy. 800-zal zúztunk, 6500 m magasan, mínusz 36 fokban Lengyelország, Litvánia, Fehéroroszország fölött, és nemcsak hogy nagyobb biztonságban éreztem magam, mint amikor a 32-es busz Pesten rákanyarodik a Petneházy utcára, hanem közben még ebédeltem is. És ennek az abszurditása derűs hangulattal töltött el. Szóval derűs hangulatban költöttem el az ebédemet csütörtökön (további részletekért ld. étkezésinapló.blogspot.com illetve www.mitevettmadomi.ru).

Leszállván Pétervárott a repülőről sajnos drámai fordulat következett – Zsófi csomagja ugyanis nem volt a körbe-körbe menős bőröndfutószalagon. Nem akartam elhinni, hogy megint megtörténik ez a szerencsétlenség, lesújtva álltunk, sorscsapottan. Aztán Zsófi bejelentette az eltűnést a reklamációnál, kitöltött néhány száz papírt (egyúttal felelevenítettünk a poggyász-szavakat oroszul mint: zokni, fehérnemű, cipő, pulóver, stb.) Kijött értünk Diána (a koordinátor), vele 2 éve már találkoztam elvileg, de nem emlékeztem az arcára, úgyhogy amikor kimentem a váróterembe megkeresni, igazából ő jött rá valahogyan, hogy magyar vagyok – biztos nagyon magyarul kóvályogtam. Vártunk még másfél-2 órát, mire leadták, bejelentették, stb. (Nagyon sok más utasnak is eltűnt amúgy a csomagja, de ez valahogy nem vigasztalta Zsófit.) Én nem voltam teljesen letörve, ugyanis a belső jósnőm akkor már szólt, hogy meglesz – eldöntöttem magamban, hogy hiszek neki, de ezzel sem akartam idegesíteni senkit, úgyhogy nyomott hangulatban ültünk a kisbuszban, és néztük a Nyevszkijt.

A kollégiumba megérkezvén tájékoztatásban részesültünk, majd a kulcsok elosztván beköltöztünk lakosztályainkba. Szobatársam Panka lett, a mellettünki szobában Nia, Zsófi és Bea lakik. Egy igazi orosz néni leltárt csinált a szobáról (az első igazi orosz néni, akivel találkoztunk). Kiderült, hogy nem szabad sem az ágyakat, sem az asztalt sem a szekrényt hazavinni. Aztán voltunk boltban, este iszogattunk kicsit (mmm… dobozos gintonic!), és lefeküdtünk aludni. Sok volt a szúnyog, és zavart a szokatlan, mély, orosz akcentusuk, nem tudtam elaludni. Érdeklődéssel és izgatottan hallgattam, hogy szobatársam egyre lassuló szuszogása átlépi-e azt a határt, ahonnan már horkolásnak nevezhető, hiszen ez alapvetően meghatározhatja sorsomat. Azon bölcselkedvén, hogy minden - tehát a horkolás is - relatív fogalom, melyet szerencsére Én mint szubjektum határozok meg, megnyugodtam. Úgy döntöttem, ez esetben csupán szuszogásról van szó, és örültem, hogy embernek születtem, szabadon dönthetek, szabad akaratom van, és képes vagyok ezt jóra használni. A szúnyogokkal kapcsolatban azonban nem tudtam hasznát venni eme nemes emberi képességnek. (részletekért: www.hogyaludtam.domi.ru)

Pénteken újabb tájékoztatót kaptunk, ügyintéztünk, voltunk a suliban is, tesztet írtunk, stb. Szerda, csütörtök, pénteken lesznek óráink a nyelvsuliban, a többi napon behallgathatunk majd az egyetemi órákba. Aztán délután már nagyon érződött, hogy cikket kell írnom (régóta nyomasztott, de estére vált elviselhetetlenné), aztán valahogy csak elkezdtem, és reggelre meglett. (Közben a többiek partiztak, ismerkedtek, jóízűen aludtak.) Szombaton fáradt voltam, a többiek elmentek az Asanba, én addig aludtam. Délután megpróbáltam rávenni őket, hogy menjünk sétálni, de addigra ők lettek fáradtak. Aztán elkezdett esni, úgyhogy minden a kultúra ellen szólt. Mindenesetre jót ökörködtünk. Vasárnap végre elmentünk sétálni: Nyevszkij-Ermitázs-Péter-szobor-Péter-Pál erőd, délután főztünk illegális paprikáskrumplit (Zsófi hozott illegális „indukciós főzőlpot”), csak nem volt paprika. De nagyon finom lett, most meg hétfő van, délelőtt piacon voltunk, vettem tápocskit, most megesszük a krumpli másik felét. Már ötször hívtak, úgyhogy megyek. Folyt. köv

u. i.: Zsófi bőröndjét péntek este meghozták. (Mit mondjak…:)